Pásztor János (gitár), Sajtos Feri(bass), Michal Šrámek (dobok), Bukor Gyuszi (harmonika),Nagy Peti (gitár)
Borka Zoli (ének)


1997-ben egy 15-20 tagú csoport a péntek estéket blues és rock zene felvételek hallgatásával töltötte. 1998-ban a csoport 6-7 tagra szukült, de ezek az emberek már aktívan kezdtek foglalkozni a zenével.

Bodó Feri eloszedte a régi ütohangszereit. Varga Józsi szerzett egy Marshallt és egy Fendert. Borka Zoli elkezdte gyüjteni a kedvenc dalok szövegeit, es a régi dobosból énekes lett. A Bukor Gyuszi (gitáros és szájharmonikás) ballkeze megsérült, így a továbbiakban csak a harmonikára összpontosított. Sajtos Feri pedig megvette a hiányzó basszusgitárt. És így a banda megalakult.

Eleinte csak szórakozásból játszottunk, de 1999-ben a Memory Band-tól (H) kaptunk egy felkérést két közös koncertre, és sikert arattunk. A fellépések után elhagyott bennünket gitárosunk Varga Józsi. Ot helyettesítette az „ifi“ Nagy Péter, aki minket már régebben figyelt a háttérbol. Késobb a dobosunk Feri is elfáradt és kiszállt az együttesbol. 2000 telén ot a másik „ifi“ helyettesítette – Michal Šrámek. A Gamba Blues Band-del (CZ) a közös koncertünket már Misivel játszottuk.

Így lassan kialakult az állandó összetételünk, amelyet itt-ott kiegészítették vendég zenészek is, pl. Hlavatý Laci, Pásztor Jancsi (Red Rooster, Nude Dead Souls) vagy Urbanovský Vlado. Pásztor Jancsi 2001 nyarától az együttes stabil tagjává vállt

Az együttes neve az elején SBB (Szímöi Blues Band) volt, majd KLIKK Blues Brothers (vendég zenészekkel). 2002 elején kialakult a végso megnevezés – CANNED HEAT REVIVAL BAND.

Musorunk foleg a híres Canned Heat blues-boggie csapat számaiból áll, szükség szerint kiegészítve más blues klasszikusok és együttesek számaival,mint pl. Willie Dixon,Robert Johnson, Stevie Ray Vaughan, Cream, Doors, Buddy Guy,...

Az elsö demo CD-nket „live“ vettük fel a Érsekujvár-i KLIKK PUB-ban kedvenc technikusunkkal és barátunkkal Jóba Imivel. A második demo CD –vel pedig Laci segített Párkány-ban.